Tél a nyárban - avagy Ausztria júliusban (Folytatásos teleregény 1. rész)

Az előző, tatai postban már említettem, hogy nagy kirándulásra készültünk. Nevezetesen az éves, most már hagyományosnak mondható - hiszen másodszor voltunk - osztrák hegyvidéki túrázós hétvégére.

Tavaly a Schneebergen jártunk, és szénné égtünk, annyira sütött a nap. Na ettől idén nem féltünk, mert az időjárás előrejelzés nem jósolt még csak hasonlókat sem... de nagyon nem. De nem rohanok előre ennyire...

Lássuk a medvét, jöjjön a beszámoló:

Fraknói vár

Csütörtök este lebonyolítottuk a logisztika nagy részét (legalábbis ezt gondoltuk), Balázshoz és Mártihoz szállítmányozta Eszti a csomagunkat, hogy ők majd péntek este utánunk hozzák. Nekik volt még péntekre egy kis elfoglaltságuk, ezért csak öten indultunk el másnap reggel.

Pénteken napsütésre virradtunk, ami nagyon gyorsan átcsapott esőbe és borúba, elkomorítva engem is. Nem szeretem, ha az idő megpróbál keresztbe tenni az eltervezett programoknak... és idén már többször kapott fekete pontot... ha így folytatja, megbuktatom magatartásból...

Szendvics és egyéb élelem és ilalom csomagolása után hamar kiderült, hogy nem is olyan kevés cuccot kell majd Regiék kocsijába betuszkolnunk, és az volt a gyanúm, hogy ez varázspálca nélkül nem fog menni... majdnem bejött. Miután megérkeztek értünk Petra, Regi és Zsolti bepakoltunk a csomagtartóba és lezártuk a tetejét. Ha egy hangya be akart volna mászni, Isten bizony szétreped az autó, de most komolyan!

Útnak indultunk, és menet közben azt elemeztük, hogy nagyon csúnyán meg fogunk ázni. Ez már biztos... aztán az M1-esen a felhőkkel együtt kezdett a félelmünk is eloszlani. Mosonmagyaróvárhoz már nagyon jó idő volt, azt a kis szelet leszámítva... fújt, mint a veszedelem...
Tankolás és technikai szünet után folytattuk utunkat Ausztria felé... azaz folytattuk volna... ugyanis véletlenül áthajtottunk egy hatalmas, több négyzetméter nagyságú fólián... Nem hittük, hogy gond lehet, hát lett... ugyanis az áthajtást, azt nem úgy kell elképzelni, hogy elöl be, hátul ki... Kihajtva a benzinkúttól nagyon fura hangokat adott ki az autó, mintha nem zártuk volna be rendesen először a jobb oldali, majd a bal oldali ajtókat... nem tudtuk mi lehet az, épp azon tanakodtunk, hogy félre kéne állni megnézni, hogy minden rendben-e, amikor ránk dudált egy osztrák autó, és veszettül mutogatott alánk... Na ez végképp meggyőzött minket!A legközelebbi lehajtónál félreálltunk, és szemügyre vettük az autó alját. Nos igen, egy 10 méter hosszúságú fóliát láttunk az első tengelyre feltekerve.

A tekercs - Fotó: Zsolti&Regi

 Miközben a lányok telefonáltak, hogy akkor most ez gond-e vagy sem. Zsoltival megemeltük az autót és levettük a jobbelsőt.

A sebész és a páciens - Fotó: Zsolti&Regi

Szerencsénkre bővítik a Paprika Hotelt, így kértünk egy sniccert az építkezésről és elkezdtem a "műtétet". Nem volt egyszerű egy kerék helyén félkézzel, sniccerrel nyiszálni a fóliát, miközben azon drukkoltunk, hogy le ne ugorjon az autó az emelőről, mert akkor se én, se az autó nem megy tovább, az tuti... Mivel a célszerszám nem volt a legmegfelelőbb állapotban, és gyengének is bizonyult, ezért újabb fegyverek bevetésére került sor. A teljes repertoárunkban volt egy sniccer, egy körömvágó olló, egy konyhakés (kicsi recés pengével) és egy lestrapált szállodai recepciós olló (kölcsönbe, ezúton is köszönjük, bár sok hasznát sajnos nem láttuk...).
Természetesen az autó közepe felé haladva egyre vastagabb fólia réteggel kellett leszámolnunk... miért is ne, hiszen ott még nehezebben fértünk hozzá...
Körülbelül egy órába telt, mire Zsoltival felváltva sikerült kiszabadítanunk hős autónkat a műanyag fogságából. A kereket már rutin szerűen pakoltuk vissza... no meg a csomagot a csomagtartóba, mert ugye a szerszámok a pótkeréknél a csomagtartó legaljában voltak.
Miután elhárult az akadály, már semmi nem állhatott közénk és Rust közé.

A főtér

Rust egy kellemes kis város a Fertő-tó partján, amit az ezerháromszázas években alapítottak és kb. kétezren lakhatnak ott. Nagyon takaros kis óvárosa van, de ami igazán jellegzetessé teszi, az, hogy szerintem több gólya lakik ott, mint ember. Nem túlzás azt állítani, hogy az óváros minden tisztességes kéményén volt egy fészekaljnyi fióka két szülővel. Kelepeltek, repültek és teleguanózták a tetőket, autókat. Minden esetre nagyon kedves volt tőlük a városkép, nekem nagyon tetszett. Érdemes megállni, ha arra jár az ember fia/lánya. Extra szolgáltatás, hogy a főtérről egy kis "udvarba" belépve olyan ingyenes wc-t talál az ember, hogy sokaknak otthon nincs olyan.

Etetés

Vízi liliom

Az óvárosból elindultunk a tópartra, de kb félúton feladtuk, mert már annyira éhesek voltunk, hogy remegett a lábunk. Úgyhogy egy kellemes szendvicsezést tartottunk a nádasban, majd a feltámadó széltől és a gyülekező felhőktől tartva visszaballagtunk a csapatszállító egységhez és elindultunk Fraknó várához.
A várról rengeteg adatot lehet a wikipedián olvasni, senkit nem szeretnék untatni vele, aki kíváncsi elolvashatja, ha ide kattint.

A vár

A lényeget úgysem írja le a bejegyzés... nevezetesen ötkor bezárnak a kiállítások! Pedig érdekesnek tűntek, de már nem engedtek be minket, így csak a panorámában gyönyörködhettünk, meg a várban.

A fogadó bizottság

Nekem akkor is a völgyből tetszett a legjobban. Fantasztikus látvány, ahogy uralja a domboldalt!
Miután visszaszálltunk a járgányba, már nem volt más hátra, mint előre: irány a szállás, Mürzzuschlag. Természetesen még azért tartogatott számunkra egy kis izgalmat az utazás, tekintve, hogy öten ültünk az autóban és nem volt kevés csomagunk, kicsit nehezen kerültünk fel a hegyoldalba a vendégházhoz. De egy kis drukkolás és a kocsi sűrű dicsérete meghozta gyümölcsét és felértünk.
Balázs és Márti kb. tíz körül érkeztek meg, utána hamar eltettük magunkat a nagy túra előtt.
Folyatatása következik...

Az összes fotót erről a napról itt találod.