Tél a nyárban - avagy Ausztria júliusban (Folytatásos teleregény 3. befejező rész)

Windberg, ami nem véletlen kapta a nevét...

Az előző napi túrától kicsit még összetörve, fáradtan, de reményekkel tele ébredtünk... bíztunk benne, hogy az időjárás ott folytatja, ahol szombaton abbahagyta, tehát napsütéssel... hááát nem.

Amikor elhúztam a sötétítő függönyt, láttam, hogy ennek nem lesz jó vége... esett... nem durván, nem szakadt, nem volt viharos, csak szépen csendben, áztató jelleggel esett...

Schneealm (a hegyi falu)

Nem baj, még indulásig volt kb. két óránk (reggeli és csomagolás), volt ideje elállni... nem állt... A szombatihoz hasonló reggeli és szendvicsgyártás után mindenki összepakolta a holmiját (én e közben a BBC-n Oasis koncertet hallgattam, és rájöttem, hogy ez nekem tetszik!) és berámoltunk az autókba.

Azt még reggelinél eldöntöttük, hogy az esetleges fürdő programot elvetjük és helyette megmásszuk a Windberget... Hurrá! Előre!

Balázs könnyebb kirándulást ígért, mint a szombati, és ezt be is tartotta. Egy kis tehén gazdaságon keresztül jutottunk arra az útra, ami tulajdonképpen felvisz majdnem az 1904 m magas csúcsig. Mi persze megálltunk egy alsó parkolóban, és kb. 500 méter szintkülönbséget hidaltunk át gyalog. Szegény autó megint kapott rendesen, ezek a hegyi utak nem neki lettek kitalálva, de azért hősiesen helyt állt.

Zsolti készülődik

A lányok melegítenek

A terep nem volt megerőltető, autóval járható, normálisan kialakított földúton mentünk végig, kivéve ahol lecsaptuk a kanyarokat.

Panoráma útközben

Itt is rengeteg tehenet láttunk kicsapva a mezőkre, legeltek magukban... nem tudom mi a frászért nem kerekednek fel és vonulnak kellemesebb helyre, mert az időjárás elég kegyetlennek tűnt... borongós, hűvös idő volt.

Az út mentén találtunk egy keresztet, ami egy hölgynek állított emléket, akit azon a helyen csapott agyon egy villám... tovább emelkedve aztán láttunk jónéhány szénné égett fát, megsárgult fűkörrel körülettük... gyanús, hogy ezek is meg lettek villámcsapva, hogy az AC/DC egyik  nagy slágerét idézzem...

Pihenő

Milőtt elértük volna a csúcsot, egy kis hegyi "faluban" kötöttünk ki a csúcsok által szegélyezett platón. Nem tudom, hogy lehet-e 20 házat falunak nevezni, főleg, hogy szerintem a hüttén kívül sehol nem volt egy teremtett lélek se... Ott is csak a két ember, akik üzemeltetik, és ők se sokáig...

Schneealm

Lányok és a hütte
Petra, Eszti, Regi, Márti

Kicsit előre rohantam... szóval hütte, oldalán hőmérő, és azt mondja 4(!) Celsius fok a hőmérséklet... hát nem egy gatyarohasztó hőség, az már biztos... A sokk után nagy lendülettel támadtuk meg a vendéglátó helyet, ahol Kaiser schmarn (itthon császármorzsa néven fut a dolog) illata csapta meg az orrunk. Annyira, hogy gyorsan rendeltünk is, Petrát kivéve, mert ő egy almás rétest fogyasztott el.

Schneealm - hütte

Császármorzsa

Sokat nem tudtunk melegedni, mert a szakács/pincér mondta, hogy neki ma nyitva se kéne lenni, és várják lent... szóval indultunk tovább. Már nem volt sok hátra, a csúcskeresztet is láttuk már.
Amikor felértünk a gerincre, hamar kiderült miért hívják Windbergnek a helyet... ha nem volt 80-100 km/h szél, akkor semmi nem is fújt... de azért nem akadályozott meg bennünket abban, hogy élvezzük a panorámát, fényképezkedjünk és kitöltsük a csúcskönyvet.

Schneealm a csúcs felől

Csúcskereszt

"Vendégkönyv"

Utána viszont nagyon gyorsan elindultunk lefelé, amíg valaki ki nem szúrt egy mormota párt a fűben... akkor indult a nagy mormota-vadászat. Készült egy csomó kép, aztán elbújtak, mi meg indultunk tovább...

Celeb mormota

...és akkor jött, aminek nem kellett volna... az eső... hosszan, kitartóan, áztatóan... Mire leértünk a kabátból (jelzem elvileg vízálló...) csavarni lehetett a vizet. De ahogy Eszti megmondta, "minden valamire való kiránduláson esik az eső". Hát ez valamire való kirándulás volt, annyi szent.
Az autóknál kiörömködtük magunkat, száraz ruhába bújtunk, uzsonnáztunk és útnak indultunk haza.

Nagyon jó hétvége volt, elfáradtunk, de megint kipipálhattunk két osztrák hegyet, csúcsot.