Tél a nyárban - avagy Ausztria júliusban (Folytatásos teleregény 2. rész)

Kirándulás a Heukuppe-ra

A csipet csapat

Reggel  nyolcra beszéltük meg a házinénivel a reggelit, hát jócskán felülmúlta a várakozásinkat. Olyan svédasztalos reggelit rittyentett az étkezőbe, hogy csak pislogtunk nagyokat. Személy szerint azt hittem, még nem ébredtem fel... Volt minden, amit csak hideg reggeli címszó alatt el lehet képzelni: gabonapehely, joghurt, császárzsemle, magoskifli, osztrák felvágottak, sajtok, házi vaj, kalácsok, dzsem, tea, kávé, narancslé... szóval minden. Két apró dolog hiányzott talán, de ez cseppet sem von le az előbbiek értékéből, az a nagybetűs KÁVÉ, tudjátok, ami majdnem visszaharap, meg valami zöldség.

Persze minden osztrák volt... Balázs meg is beszélte a nénivel, hogy milyen jól csinálják, hogy a hazai, sőt (!) a környékbeli gazdaságot támogatják. A néni büszkén húzta ki magát, miközben kifejtette, hogy Ausztria önfenntartó ország, mindent megtermelnek, amire szükségük van. Bizony erről is lehetne példát venni. Ezt a fajta gondolkodást és tudatos életvitelt nagyon jól csinálják az osztrákok.

Reggeli után szendvicsgyártás következett (ha nem vittünk volna magunkkal alapanyagot se maradtunk volna éhen, mert a háziak közölték, hogy csomagolhatunk a reggeliből, benne van a szoba árában). Azért csak finoman tettük, nem raboltuk le az asztalt.

Amit eddig nem említettem, hogy egész reggel mindenki az ablakon át szugerálta az időjárást, de csak nem akart elállni az eső... azért el nem rettentett bennünket, autóba szálltunk és irány a parkoló, ami kb. 1070 m magasságban van, innen fogunk nekiindulni. A cél a Heukuppe, ami a Raxalpe legmagasabb csúcsa, 2007 méteres magasságával.
A tavalyi kirándulás alapján gyönyörű kilátásról, melegről és csúcsedelweissról ábrándoztam... aztán jött az időjárás és a parkolóban már elképzelhetetlennek tűnt. Fújt a szél, és hideg volt, júliushoz képest nagyon hideg...

Hideg van... (Eszti)

Rövid felkészülés, megfelelő mennyiségű védőital elfogyasztása (mi erre a célra szarvasos kakaót, közismertebb nevén Jägermeistert vetettünk be) után elindultunk a fehér-piros (Ausztriában mi más?) 829 számú turista jelzésen.

Túravezető Balázs és a 829-es

Az első célunk egy közbenső hütte lett volna, mielőtt még elérjük az 1804 méteren található Karl-Ludwig Hüttét, de Balázs (ő volt de facto a túravezetőnk) nagyon jónak tartotta a tempónkat, ezért felvetette, hogy mi lenne, ha nem állnánk meg, hanem egyenesen felmennénk a KLH-ig. Mivel demokrácia van, ezért persze megszavaztuk, hogy jó.
Kisebb-nagyobb szünetekkel (tudjátok arra jöttem rá, hogy a fotózás nagyon jó ürügy a pihenésre :)) emelkedtünk felfelé, néha már megláttuk az eget a felhők között, de azért biztatónak nem mondtam volna a tendenciát...

Hol a csúcs?

1500-on

Őslakos

Aztán elértünk egy útelágazást, ahol lehetett dönteni, hogy a hosszabb, de kellemes vagy a rövid, de mászós úton érjük el a hüttét... én nem emlékszem rá, hogy lett volna szavazás, de igazából rájöttem útközben, hogy a mászósabb sem volt veszélyes.
Ahogy közeledtünk az 1800 méteren található platóhoz, egyre több helyen pillantottunk meg havat... oó... azért erről ilyen mennyiségben, előzetesen nem volt szó...

Karl-Ludwig-Hütte 1804 m

Olyan jól bírtuk, hogy mikor felértünk a KLH-hez, úgy döntöttünk, megyünk tovább a csúcsig, az úgyis már csak 200 méter felfelé, aztán majd lefelé pihenünk... aztán amikor fújt, meg fújt és a cipőnk is beázott 20 lépés után, meggondoltuk magunkat... hüttébe be, tea (jobb az ilyen időben, mint a búzasör...), leves, szendvics, alma, keksz, melegedés... kint meg szél meg hóvihar (!)... komolyan, szabályosan kavargott a hó, ahogy a szél fújta.
Kb. 40 percet pihenhettünk a hüttében, ezalatt a cserépkályhánál száradtak a kabátok, pulcsik. A melegedő után nekiindultunk a csúcsnak. Metsző hideg szél fújt, de csak a platón. Ahogy kicsit feljebb értünk, már nem lehetett érezni.

Hegyi kápolna és szélvédő

Volt ott egy helyes kis kápolna, azoknak az emlékére emelve, akik a hegyen vesztették életüket.
A következő 150 méter emelkedés majdnem eseménytelenül telt... Kerülgettük a hófoltokat (kivéve Mártit, aki még bele is feküdt a hóba), bámészkodtunk, találkoztunk a jetivel (akitől megtudtuk, hogy nagyon szereti a kakaós csigát), és ilyesmik.

Igazából komolyabb megerőltetés nélkül értünk fel a csúcsra, ahol egy kőépület foglalt helyet. Csináltunk fényképeket, meg Jägereztünk, meg néztük a kilátást, ami tényleg szép! nagy szerencsénk volt, mert ugyan itt megint nagyon hideg szél fújt, de pont nem takarta felhő a panorámát. Na én és Eszti is ezért a kilátásért szeretünk hegyet mászni. Nagyon szeretem, hogy bármerre elnézel, csak hegyeket látsz, mint valami furcsa tenger.

Csúcs megdöntve (Eszti hátul és Petra elöl)

Igen, megcsináltuk (Eszti és Dani)

Csúcs csapat
Dani, Márti, Petra, Eszti, Regi, Balázs, Zsolti

Úgy döntöttünk, hogy a csúcsról, másik úton (megkerülve a hegytetőt) térünk majd vissza a 829-esre és azon pedig a parkolóba. Elindultunk, de alig ereszkedtünk száz métert, már éreztük, hogy ebből baj lesz. Bal oldalunkon nagyon sötét felhők kezdtek gyülekezni és felénk közeledtek. Pár perc alatt elért minket az eső, a látótávolság pedig, a hegyre ereszkedett felhő miatt, 10-20 méterre csökkent. Aztán amilyen hirtelen jött, úgy is lett vége, egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem esik, aztán a nap is kisütött.

Úton hazafelé

A kerülő útnak köszönhetően leereszkedtünk egy völgybe, aztán belekerült még egy kb. 200 méteres kapaszkodás a napi programba, így kb. 1200 méterre növelve a felfelé megtett szintkülönbséget.
Gond nélkül, kicsit fáradtan, egyre lassabban ereszkedtünk a parkolóig, de hősnek éreztük magunkat, amikor leértünk. Jó érzés, amikor tudod, hogy kész, ezt is megcsináltad.

Diadalív

A kirándulás után aztán megkaptam a wiener schnitzelem is, rösti burgonyával egy kellemes Gasthofban valahol Mürzzuschlag szélén... hát az volt ám az igazi boldogság :)
Vacsora után felköszöntöttük Petrát, kicsit megkésve ugyan, de most gyűlt össze a csapat, aztán eltettük magunkat másnapra, ami akkor még nem tudtuk mit tartogat számunkra...