Fotóbolond találkozó a Börzsönyben

Mi jut eszetekbe, ha azt mondom, hogy egy busznyi, vagy tehervagonnyi ember, homloka elé ragadt objektívekkel? Nekem egy japán turistacsoport, valahol Budapest belvárosában… körülbelül így nézhetett ki az Indafotó különleges különítménye tegnap előtt (szombaton), az idei őszi szezonnyitó fotósétáján. Több, mint harminc fotós gyűlt össze, hogy a magyar fotómegosztó oldalak zászlóshajója, ezen belül is VLM hívó szavára, hogy dokumentáljuk az összes fűszálat, fát, virágot Királyrét és Nógrád település között. Ilyen sokan még sosem voltunk, rengeteg új arc volt a társaságban, a már ismerősök között. Remélem ez tendencia lesz, mert szerintem nagyon jót tesz az indafotós közösségnek, ha nem csak nick-ek mögé bújva kommenteljük, kedvenceljük egymás képeit, hanem néha le is fotózzuk egymást…

Én (sajnos már szokás szerint) ismét kicentiztem az indulást… 8:30 és 8:45 közötti gyülekezés volt kitűzve, na én természetesen a Gauss-görbe hátsó origótól távolabbi értékeket lőttem ki és növeltem a szórást… gyakorlatilag utolsóként érkeztem, már a kocsiban találtam a társaságot. Persze mindenki nagyon örült, hogy nem késtem le a vonatot, vagy nagyon jól pókereznek…

A vonat utat végig kómáztam, ami a két órás alvás után azért picit érthető, bár emlékeim szerint azért láttam Borist, Darthwalk szoba lakó macskáját whisky-s üveggel aludni, meg mintha beszélgettünk volna Ziziről, anyukámék világ elpusztítására törekvő cicájáról is… Aztán megérkeztünk Kismarosra, és megrohamoztuk az erdei vasutat. Saját kocsit kaptunk, ami azért elég menő szerintem. Nem volt hosszú a vonat út, előkerültek a fényképező gépek, elkezdtük egymást fotózni, meg jóformán mindent, amit láttunk.

Az eligazítók

Érkezés, tájékoztatás, kávézás, evés után (tényleg, mint egy osztálykirándulás…) nekiindultunk a zöldcsíkos útnak Nógrád felé. Elkezdett elnyúlni a társaság, kezdtek kialakulni a kisebb társaságok. Beszélgettünk, kattogtak a gépek, koptak a mozgó alkatrészek, teltek meg a memóriakártyák és szép lassan összeszokott a társaság. Időről időre az eleje bevárta a végét. Sok kaptató nem volt az útvonalon, jószerivel csak völgymenetből állt a kirándulás.

Kék bogyók

Piros bogyók

Az időjárás nem tudta eldönteni, hogy tartsa-e magát az OMSZ által kiírt programhoz, azaz szakadjon-e a nyakunkba, vagy inkább a szabad programot bemutatva süssön hétágra… néha-néha szemerkélt, de többnyire olyan semmilyen nem volt… ami nekünk kifejezetten tetszett… mondjuk néha kicsit reklamáltam volna karakteresebb felhőkért, de Pingu lerázta magáról a panaszokat, mondván, hogy most nem lett felkérve időjárás-felelősnek, így nem tehet semmit…

Karakteres felhők hiánya

Sárga izé kék maszattal

Erdő-mező-erdő-mező-erdő-végállomás… körülbelül így alakult a táj, lehet valamiből több volt, valamiből meg kevesebb, de nagy meglepetések nem voltak. Kábé fél távnál egy hatalmas mezőn sok apró, lila virág nyílt… őszi kikerics, vagy mi… szerintem VLM ültethette őket pár héttel korábban, mikor erre járt, mert nagyon fotogének voltak, el is időztünk ott egy húsz percet és háromdében beszkenneltük a teljes mezőt.

Felirat hozzáadása

Igazából ilyenkor számomra nem is annyira az erdő, mint inkább a társaság az érdekes téma, de valahogy most nem sikerültek a képek… a 200-as obi, manuális fókusszal és a borús erdei fény megtette hatását, lőttem egy halom homályos, bemozdult fotót… viszont nem akartam állandóan obit cserélni, másrészt most jobban élveztem a telét, mint az ötvenest… no és persze nem lehet elhallgatni, hogy BendesMarcsi új csodaüvege is nagyon tetszett… egy időre elkunyeráltam és próbálkoztam vele… nagyon jó kis optika…

Láttunk még egy nagy kupac tehenet is útközben, akik nem nagyon érették, hogy mi olyan izgalmas bennük, de azért türelmesen állták kameráink kereszttüzét.

A túra vége felé, azért kezdett rajtam úrrá lenni két érzés… egy, hogy azért már úgy leülnék… a kialvatlanság kezdett úrrá lenni a lábamon, a másik, hogy ha már leültem, akkor ennék is. Minden fotóséta kajálásba torkollik, és úgy gondoltam, már ideje lenne ezt a programpontot megkezdeni. A nógrádi vár alatti, meglepően Vár Étteremnek keresztelt vendéglátó ipari egységet támadtuk meg, és egy közepes bográcsgulyással és egy korsó sörrel nyugtattuk meg már eléggé korgó gyomrunkat.

Mindezek után már nem volt más hátra, mint elsétálni a vasútállomásra, megvárni a kis-piros vonatot és megindulni hazafelé.

Még egy kis erdei hangulat: