www.flickr.com
edaniel85's items Go to edaniel85's photostream

2/05/2013

Budapesti fények

01_MG_6619
Ébred az éjszaka
Még december végén készültek azok a fényképek, amik a mostani bejegyzést színesítik majd. Valamikor a két ünnep között egyik hajnalban nem tudtam aludni, és úgy döntöttem, nincs értelme a forgolódásnak, inkább sétálok egyet. Minden ötlet nélkül indultam el, nem is foglalkoztam vele, hogy merre megyek, hol kötök ki, csak mentem, amerre a lábam vitt. Így kerültem még a kék óra előtt a Margit-hídra, ami a felújítás óta az egyik kedvencem lett, jó emlékek is kötnek hozzá, így nem is meglepő tulajdonképpen, hogy akkor is arra sétáltam...
Ahogy megindultam Budára, a nap is egyre feljebb emelkedett és hideg fényével egyre világosabbra festette az ébredő várost, folyamatosan változtak a fényviszonyok, mozogtak az árnyékok, élet került a sötét részletek helyére. Akkor döntöttem el, hogy visszajövök a fényképezőgéppel is, noha szerintem nincs a Duna belátható részének olyan négyzetcentimétere, amit még ne fotóztak volna le innen... de nekem se maradjon ki a gyűjteményből. A sétát egy kellemes kávézással zártam, végül is jó reggel lett, és lehet nem is véletlen jártam arra...
Crowned river
Megkoronázott folyó
Azt hiszem másnap este tértem vissza, sajnos lemaradtam a kék óráról, már későn értem a híd közepére. Állványt állítottam, és elkezdtem lövöldözni. Hamar teljes sötétség lett, és igazából úgy éreztem nem is nagyon megy a fotózás, ezért én is meguntam, elkezdtem a beállításokkal és a zoommal szórakozni, és olyan képeket csináltam, amiket eddig még nem. Nem nagy kaland, egyszerűen eddig sosem próbálkoztam ezekkel. De most hirtelen megtetszett a hosszú záridővel exponált folyó textúrája, vagy a zoomgyűrű eltekerésével keletkező "fénysebesség" hatás. Majd még próbálkozok, mert az eredmények koránt sem tökéletesek... ha kicsit több időt szánnék a fotózásra mostanában, akkor időszerűnek érezném a felszerelés fejlesztését... meglátjuk...
01_MG_6632
A korona és a mi mögötte van
01_MG_6621
Sorstárs
01_MG_6630
Díszbe öltöztetve
01_MG_6639
Fénysebesség

Miután kijátszottam magam a hídon, lesétáltam alá is, megnézni milyen a város a vízszint közeléből. Itt is készült pár, igen sablonosnak mondható fénykép, de ilyenek sem voltak még a gyűjteményemben, szóval belefértek.
01_MG_6659
Kivasalt folyó
01_MG_6668
Kereszteződés
01_MG_6670
Megtört

Ezután megindultam haza, csak épp hatalmas kerülő úton, a Lánchíd felé, ahol megint összeraktam pár kép erejéig a masinát. Ezek is beleillettek az eddig készült képek sorába, semmi izgalom, csak a szokásos, de most erre futotta. Sok minden jár a fejemben mostanában, nincs kimondottan kedvem a fotózáshoz, csak néha rám jön, hogy kellene menni, mert az jó, meg szeretem...
01_MG_6677
Szimbólumok
01_MG_6679
Akadémia fénycsíkokkal
01_MG_6682
Fénypalota

A Vörösmarty téren még eltekertem a záridő szabályzót, készült néhány "mozgó"kép, amik közül ezek voltak értékelhetőek, majd eltettem a gépet és hazasétáltam.
01_MG_6686
Vásári forgatag
01_MG_6690
Mozgásban

Ennyi volt az év utolsó fotósétája, és 2013 első bejegyzése. Remélem sűrűbben lesz alkalmam írni idén, mint tavaly volt... az jót jelentene.

5 megjegyzés:

  1. Hát Dani, lehet, hogy "sablon" fotók, de nekem nagyon tetszenek. Mind! :)

    VálaszTörlés
  2. Dani......most kívánjam azt,hogy többször ébredj korán??? Igen! ..és esténként is menj sétálni..Eszméletlen jó képeket csináltál!!!Feladtam,hogy melyik a leg...,mert többször is végignéztem már,és nem tudok választani!
    Nagyon jóóók....

    VálaszTörlés
  3. Szia Dani!
    Sablon ide, sablon oda, nagyon jól sikerültek ezek a fotók, gratulálok!:-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon örülök, hogy tetszenek nektek a képek! :) Ez most igazán jól esik!

    VálaszTörlés
  5. Varázslatosan szépek a képeid!!! Szívesen nézek vissza máskor is! :-)
    Üdv. kavics

    VálaszTörlés