Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én mire észbe kapok, addigra már véget is ért a karácsony. Általában ilyenkor, a két ünnep között egy kicsit csak lebegek az időben. Olyan ez, mint Dalinak az Elfolyó idő című festménye.
Ugye már meséltem Ziziről... tudjátok, a sátán cicája. Úgy tűnik igazam lesz és tényleg égetnivalóan rossz, de olykor-olykor (Anyáék elmondása szerint) zabálnivalóan aranyos tud lenni... gondolom ez nem akkor van, amikor a tévé tetejéről ugrik fel a szekrény tetejére tapétát bontani, vagy amikor megkergeti húgom Letti nevű macskáját.
Nemrég készítettem egy-két fotót megint a "drágáról", és ha már elővettem a gépet, akkor a békés vörösrt is lencsevégre kaptam.
Az egész úgy kezdődött, hogy apa hazahozott egy aranyos kiscicát. Egészen aprócska volt, amikor az állatorvos először látta, azt mondta, hogy még elválasztani sem lett volna szabad. De a gazdái már túladtak rajta.
Anya fecskendőből etette, mérlegelte és etette és mérlegelte... A cica meg csak nőtt és nőtt... ezzel egy időben a különböző növények kezdtek eltűnni a lakás macska elől nem elzárt területeiről. Zizi minden virágra rámozdult, nem volt biztonságban semmi.